furcsa,nap mint nap beszélgetünk emberekkel,írunk,írunk,írunk,és közben nem látjuk az arcát,ki tudja mit gondol,milyen arcot vág,vagy hogy egyáltalán mikor mit rejtegetnek.és mégis csináljuk.hódít az msn,az email,és az egész internet.világ életemben jobban szerettem személyesen beszélgetni az…

egy hosszú és kissé bonyodalmas éjszakázás után,a reggeli piros metróval hazaindultam.már rég kivilágosodott, a legtöbb ember akkortájt ébredezett és hallani lehetett a házat átjáró reggeli csörömpölést.nekem ekkor kezdődött az éjszaka.belezuhantam a kis ágyként funkcionáló matracomra,megölelgettem…

csak fekszem az ágyon, a kissé sárgásra festett plafont nézve...néha mintha közelebb jönne,de amint pislogok,ez a pillanatnyi kis optikai csalódás szertefoszlik.ugyanúgy,mint az a remény és vágy,amelyben olyan régóta hittem.egy mondat,csak pár röpke szóból összeálló mondat,és egy egész világ dőlhet…