csak fekszem az ágyon, a kissé sárgásra festett plafont nézve...néha mintha közelebb jönne,de amint pislogok,ez a pillanatnyi kis optikai csalódás szertefoszlik.ugyanúgy,mint az a remény és vágy,amelyben olyan régóta hittem.egy mondat,csak pár röpke szóból összeálló mondat,és egy egész világ dőlhet össze az emberben....és hirtelen úgy éreztem hogy ezernyi kést döftek belém,és szétszakítanak,megölnek...megölik a lelkem egy részét,és az üresség,ami utána marad,leírhatatlan...másképp érzékelem a külvilágot...az asztal,a párnák,a takaró amely minden éjjel átölelve vigyázza álmom,és megvéd a külvilág hidegétől most csak egy ledobott rongydarab a nagy semmiben.a tv olyan halkan szól,hogy épphogy egy-egy hangosabb mondatot lehet hallani...háttérzaj....a villany sárgás fénye néha-néha elhalványul,mintha érezné fájdalmam,és csak fekszem...nem tudom mire gondoljak,mit gondoljak.ezernyi darabra tört a lelkem,mint egy kis tükör,amire rátiportak....ki rakja össze?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.