"Tudnál annyira szeretni valakit, hogy megöld őt,ha kéri?
S ha igen, tudnál engem annyira szeretni, hogy megölj, ha kérlek rá? "

bárcsak eltűnnék hirtelen.bárcsak eltűnhetnék az emlékeidből következmények nélkül.
lassan,de olyankor annyira...hogy belehalok.
most nem tudok értelmeset írni.szeretnék hintázni a holdfényben...
nem gondolni a múltra.
nem tudok mihez kezdeni a helyzettel,nem tervezek inkább,mert felesleges.valami mindig történik,és az egész értelmét vesztette.így már a névnapi szív-alakú torta sem az igazi.de úgysem tehetek semmit,tudom jól.talán jobb lenne,ha hozzászoknék,de egyenlőre inkább menekülnék.menekülnék mindenki elől,különösen előled.tudod hogy mit tettél,mégis el akarom rejteni előled.
elrejteni mindazt,amit átéltem,amit gondolok.elrejteni a mosolyom,a könnyeim,a mindennapjaimba burkolózott veszteséget.
azt mondják,a futás hasznos is tud lenni,és olykor nem szégyen.mit mondhatnék?
megijedtem,és elfutottam.nem messzire,csak egy magányos kőlépcsőig.nem akartalak látni,nem akartam,hogy lássál.de hiszen te pont ezt akartad...neked most jó,használd ki a lehetőséget.de még egyszer ne tedd meg ugyanezt.mindig azt hiszem,jobban nem tudsz már összetörni engem,mégis sikerült.ne tedd.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.