ma volt pár magányos órám két rohanás és egy holnapig alvás között végiggondolni a hétvége eseményeit.nem tudom eldönteni hogyan is reagáljak a sok új helyzetre.
a szombati nap egy igencsak rossz hírrel indított,és bármilyen furcsa is és nem is gondoltam volna,de még tartom magam.hiába volt kevésbé az életem része,mégiscsak volt valaki az életemben,nem is akárki,a nagyapám,és most már nem látatom többet,nem lesz több olyan vicces helyzet,mint 2008ban a karácsonyi vásáron,vagy mint kiskoromban a fagyizóban való találkozásunk.a kapcsolatunkra nem illik az általánosan elképzelt nagyszülő-unoka kapcsolat,de mégis megvolt a maga szépsége az egésznek.
tudtuk hogy ez fog történni,mégis,erre nem lehet felkészülni.
még tartom magam,hiszen nem mutathatom ki hogy igazából mennyire is fáj az egész,azzal csak rontanék a helyzeten.
másnapra össze kellett szednünk magunkat hiszen nagy munka állt előttünk,és nem mutathattuk hogy most semmi kedvünk csinálni.nem okozhattunk csalódást sem a csapatnak sem a kutyáinknak.nyílt napot tartottunk a kutyaiskolában és a reggeltől késő délutánig tartó rendezvényen végig igyekeztünk a maximumot kihozni magunkból,és ebeinkből is.
hogy motiváljam magamat és apámat is(akit nyilvánvalóan jobban megviseltek az események) én is beneveztem mindenféle versenyre,még ha nem is volt sok esélyem,de legalább megnevettettem és persze én is és a kutyám is jól éreztük magunkat.
annyira jól telt a nap hogy (bár szégyenlem picit) szinte el is feledkeztem mindenről,ami előző nap történt.a nagy fekete bánatot ellensúlyozta arra a pár órára a sok vakítóan fehér boldogság és most süppedek a szürke ködben és az orromig sem látok szinte.
ma,az első iskolai nap után jutottam el odáig hogy lett egy kis időm feldolgozni,mi is történt.meg lehet ezzel birkózni,ha tudom hogy ez még csak a kezdet?
én nem hiszem.de nekünk folytatni kell ott,ahol tartottunk,nem szabad megállni és ez igazságtalan.mennyivel egyszerűbb lenne a kritikus pontoknál megállni kicsit,esetleg feladni.ha nem is örökre,csak egy kicsit.egy pár napra/hétre csak úgy létezni ebben a rohanó világban,és szarni az egész mindenre.csak arra figyelni,aki fontos és kizárni a külvilágot...olyan jó lenne.
R.I.P. - Sz.L. - 1948-2011

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.