megint dacolok önmagammal.nem akar menni az élet.folyton szemben a széllel,elegem van,változtatni szeretnék.álmodni,akarni,és megtenni mindent,amit csak lehet...többet,mint ami jelen állapotban kitelik tőlem.régóta érzem már,hogy ennek így nem lesz jó vége,de sosem mertem változtatni.nehéz olyan célt,késztetést találni,ami elegendő ahhoz,hogy erőt adjon mindehhez.valahogy még mindig nem találom,de mégis makacsul ragaszkodom a változtatáshoz,hogy végre megszabaduljak olyan dolgoktól az életemben,amik csak fájdalmat okoznak,rossz emlékeket idéznek,vagy emlékeztetnek a csalódásokra.muszáj lesz,nincs mese.van rá 10 hónapom.10 hónap alatt csodát kell teremtenem magam köré.

mint a mellékelt életképlet is mutatja,semmi nem tart örökké.még mindig.már szerintem meg se lepődök ezen,hiszen mindig ez van.bár jelen pillanatban igyekszem nem foglalkozni az egésszel,nem rágni magam azon,hogy a történelem(mármint a saját kis egyéni történelmem) ismétli önmagát.inkább lefoglalom magam minden mással,próbálok az életemre koncentrálni.most aztán el ne csesszem....
utolsó kínkeserves tanév lesz ez,de sajnos túl sok minden múlik ezen.
próbálom meggyőzni magam,hogy jobb ez így,hogy így talán több lehetőségem lesz teljesíteni az általam kiszabott feladatokat.ez most vigasztal.nem akarok olyan lenni,akinek minden helyzetben szüksége van valakire.elégvolt.

tényleg semmi érdekfeszítő nem történik körülöttem.egész nap csak elmélkedek,próbálom magam rászánni dolgokra,és várom a soha el nem jövő csodát.nem könnyű meggyőznöm magam arról,hogy van értelme,és egyébként is csinálni akarom,hiába vágyom rá.ilyenkor leginkább leülök rajzolni,és csak úgy ontom magamból a dolgokat....szóval ennyi.ennyi az életem jelen pillanatban.

így telnek a napjaim....sőt, az éjszakáim is.mert ugye minek aludni?

ideje volt már ennek is nekilátni,ez tény.nem is tagadom.de hogy már több,mint egy hete szórakozok itt ezzel a sz*rral,az kissé dühít.nekiálltam kiszelektálni minden fizikai részét az életemnek(tehát mindent kidobni,ami nem kell).az ötlet nem rossz,csak a megvalósítása bonyolultabb,mint terveztem.évekig rakosgattam mindenfélét,és természetesen olyanokat is,amikre aztán már akkor sem volt szükségem.most meg lesek,hogy minden szekrény mélyén lapul valami doboz,ami tele van mindenféle szutyokkal....napok óta bokáig ér a retek,már lassan átmegyek ninjába,mert csak úgy bírok közlekedni.közben 10szer meggondolnám magam,hogy mégse,és jajjmiértdobtamaztki....de aztán képzeletben pofán vágom magam,és akkor minden rendben....
mentségemre legyen szólva,hogy hétvégén két napszúrás között a kutyasuliban tevékenykedtem egy nyílt nap,és egy flyball verseny kereteiben....igaz,hogy a verseny előtt nem aludtam,és már reggel azt hittem,ott pusztulok meg a semmi közepén,de csak túléltem.ma meg konkrétan nem csináltam semmit,csak rájöttem,hogy túlzásba esett a nap,és ezért szétreped a fejem....
ez egyébként csak egy szimpla élekmégéshelyzetetjelentek-bejegyzés,mindenféle különlegesebb téma nélkül.

nem is tudom,mégis mire számítottam.tudhattam volna,hogy ez lesz,amikor megint visszatértem ide.
annyi minden változott,talán azt reméltem,hogy ezúttal másképp lesz emiatt.úgy tűnik,tévedtem,mert hiába változom folyton,egyre jobban,ami itt van,az változatlan.mintha megállt volna az idő a fejlődés folyamatában.
itt nem változik alapjába véve semmi.legalábbis én ezt látom.persze,történtek dolgok,nehezen emészthető események,mégis azt reméltem,hogy legalább rávilágít valamire az elmúlt fél év.de hiába.hiába minden remény.nem is értem miért hiszek még mindig ebben,holott tudom,hogy esélytelen.
a tudatos részem meg van róla győződve,hogy ez egy befagyott állapot,és ez elöl menekülök állandóan,de az érzelmeim folyton reménykednek abban,hogy jobb lesz.de eddig semmi...mindig ugyanaz a vége,csak más szituációban,más szereposztással.
egy éve megfogadtam,hogy nem hiszek többet az ígéreteknek,mert a tapasztalat azt mutatja,hogy ezeket sosem tartják be.mégis mindig reménykedem.még egy dologgal több,amiért utálhatom magam,illetve az érzelmeim.

nna.elérkeztünk a 100.bejegyzésemhez.(nem csak itt,de a www.turorudista.blog.hu -n is kreáltam némi értelmetlenséget),most akkor ennek lehet örülni.
a lényegre térve.ma volt az úgynevezett szülinapi bulim.persze nem kell valami ordenáré összejövetelre gondolni,ahol alkoholban fetreng az ember.ez inkább csak olyan nyugis,családias móka volt.
egy őrült hét után nem is esett rosszul.fincsi ebéddel.
ebéd után úgy éreztem,hogy már gurulni fogok a kertben,hogy rágyújtsak.ki is ültem a kocsibejáró betonjára napozni,egy cigi idejére.aztán visszagörgettem magam,és jött a nagy meglepetés.
szerencsére az éneklés elmaradt,amit nem igazán bánok.(nem szeretem a nagy hűhót,csak mert öregszem...)
ültem az asztalnál,természetesen háttal mindenkinek(hozom a formám),amikor egyszer csak a bal vállam fölött megláttam valami nagyon,de nagyon zöldet,majd előttem landolt az asztalon egy tányérban.
először tényleg azt hittem,hogy csak átverés,vagy álmodok,esetleg hallucinálok :D
aztán mikor már vagy 3perce vigyorogtam,rájöttem,hogy ez tényleg az,aminek látszik.
meggyőződésem,hogy ez volt eddig életem legszebb szülinapi tortája.
erre aztán végképp nem számítottam,és csak az első szelet felfalása után jutottam el odáig,hogy megköszönjem ezt a remekművet.
azóta se tudom levakarni a döbbenetet.

szóval ő az én szépségem (:

egyébként megint meg vagyok őrülve.bediliztem,megkattantam,etcetc...
folyton az a gondolat cikázik az agyamban,hogy valami megint nem jó,és ezt unom.
változtatnék,persze,minden örömmel.csak épp nem tudom mi az,ami megintcsak hibádzik a rendszerben.
igazán bosszantó ez az érzés.tudom,hogy baj van,és valószínűleg kiszúrja a szemem,csak én nem veszem észre.
állítólag takarékra kéne tenni az agyam,és kicsit a szívemet követni.szép gondolat...nem vagyok benne biztos,hogy ez kifizetődő,vagy épp kivitelezhető lenne,de egy próbát megér.hátha kirángat ebből az állandó hullámzó ingoványból.mindenesetre irtózatosan szégyenlem magam,és nem hagy nyugodni az az apróságnak tűnő dolog,amit elrontottam.oltári nagy hibát követtem el,és félek hogy soha sem hozhatom rendbe a dolgot.ez kissé hozzáad a negatív hozzáállásomhoz,és a dilimhez is.igazából lassan el is vesztem a fonalat....


egyébként ez itt én vagyok!