most már eljutottam odáig,hogy feldíszítettük a kis műfenyőmet. egész csinos lett,de egy fénykép erejéig teleraktuk energiaitalos dobozokkal,ami annyira megtetszett hogy úgy is hagytuk (:































 

a karácsony "szellemében" már felfaltam egy csomó csokoládét,amit majd pár hét múlva megbánok,ha tükörbe nézek (:
a végén még lesz itt is karácsony.?!
 

nem,nem felejtettem el hogy van blogom.inkább csak azt,hogy telnek a napok én meg itthon agonizálok hetek óta.elseje óta csak úgy futkározik bennem a feszültség,amit eddig nem tudtam valami nagy sikerrel kiűzni magamból.hát gondoltam leírom.csak mert miért ne.erre való itt ez az oldalacska.itt lehet sopánkodni ha olyanom van.
nemsokára karácsony.hurrá....
pont ez az,ami kiidegel.
mindenki csöpög,dúl a szeretet mindenütt,én meg már rosszul vagyok az egésztől.
minden évben elhatározom hogy most aztán hűdejó karácsonyt csinálok magamnak,de még hetekkel előtte elveszik tőle a kedvem.nem áll szándékomban úgy csinálni megint mintha valami bazinagy szerető család lennénk.egész évben marjuk egymást,és tök jó lenne ha nem csak azon a bizonyos 24-dikei éjszakán szeretnénk egymást.undorító.úgyhogy nagy családi karácsony lefújva.
azért a fenti kis zugomban már felállítottam a kis műfenyőmet egy citromsárga bögrében.
még van pár napom karácsonyig,addig eldöntöm hogy mit is akarok.
 

a változás jó.általában.most valamiért nem tudok örülni neki,hiába mondják olyan sokan,mennyire széppé teheti egy ember életét ha különböző változások érik.miért nem lehet minden a régi?a megszokott rend szerinti kavarodás.nem mintha akkor nem lett volna meg mindennek a szépséges léte mellett a fenyegetően villogó negatív része.csakhogy akkor még a rossz sem volt annyira szörnyű.legalábbis én akkor nem láttam annak,és most sem.kaphatnék a világtól némi időt,hogy rendbe szedjem a káoszom,visszaállítsam a dolgokat régi menetükbe,ahogy szeretem,lecserélve a mostani monoton pörgést.ösztönélni,nem pedig valami meghatározott rend szerint nevetni,sírni,ólajtóval az arcomban ébredni.no nem mintha ez nem lenne megoldható helyzet,éppenséggel megtehetném,ha meglenne a kezdőlöket az egészhez.kitörni a kényszerűsített  rendszerből,egy kevésbé átlátható,de szerethető valamibe átfolyni.mint amikor álmodunk.az a világ a miénk,senki nem szólhat bele.egy saját világot létrehozni olyannak,amilyennek mi szeretnénk a maga hibáival és keserűségével együtt.minden.akaraterő kérdése.mondják az okosok.pedig aztán ők sem épp mindig élnek úgy,ahogy szeretnének.legalábbis a többségük.nyilván nem tehetünk meg akármit,de némi változás szerintem beleférhet.hiszen kit érdekel hogy mit gondol az egyik ember a másik életviteléről,és legfőképp hogy miként él otthon(persze a családon kívül,akik nyilván mindig jobban tudják,mi a jó a másiknak),hogyan érez.amíg a világ leszarja a valódi lényeget,addig lényegében mindenki azt csinál,amit akar.tulajdonképpen nem tudom ezzel mit akartam,ez leginkább egy késő esti kis elmélkedés lett volna.de tervnek is nevezhetjük akár.vagy mindenki,amit gondol.de akár azt is ki lehet hozni ebből,hogy a limonádé bizony finom.(és tényleg az)
ezennel mára befejeztem a komolyabb gondolkozást az élet mivoltjáról.és a limonádéról is.arról majd máskor írok valami mások számára kevésbé szellemes,de engem felettébb megnevettető ki szösszenetet.
jóccakát!
 

semmi sem történik.az égvilágon semmi említésre méltó.ez kissé elkeserít,mert azt hiszem néha hogy ez biztosít némi nyugalmat,de az átlagos minden napi feszültség nem akar nyaralni menni mondjuk hawaiira.szeretném elküldeni,itt úgy is hideg van,és mostanában elég sok dolga volt velünk.de aljas egy jószág ez a viszály.rágja a fülem és már lehet hogy elkezdte csócsálni a lábamat is.bokától felfelé.
most épp csak várok valami csodára,ami sosem fog teljesülni,de azért mégis csak hátha.
megint beleestem abba a csapdába,amiből már sokszor kiszabadultam,de a negatív élmények tapasztalatai megint csapdába csaltak.nem merek kérdezni,félve a választól.egy elmebajos pillanatban mégis megtettem,úgyhogy várok.csak nem tudom mire.félek,nem is akarom tudni,hogy mire várok...
most üres minden,csend van(az óra ketyegését kivéve,ami az őrületbe kerget),csak fekszem és várok valami jobbra.

már tegnap éreztem, hogy nem kéne erőlködnöm,és görcsölnöm az egész miatt.de végül feladtam a biztonságot és így kegyetlenül kínosra sikeredett az este.most megy a szarakodás az egész élettel.néhány perce meg már szinte könyörögtem volna, hogy csak simán lőjenek  le.nincs értelme.menekülés,félelem,és én egyébként sem értek semmihez,meg nagy része különben sem érdekel.de az élet pörög tovább,sodródom az árral és úgy kell ágyba kényszerítenem magam minden átkozott nap végén,hogy az szinte bődületes.
furcsamód megint csak a kettősség jellemez.kicsit itt,kicsit ott.kicsit boldog,kicsit halálvágyó.
ez az érzés már évek óta kísért,amikor sikerült belőlem egy olyan biztonságérzetet kiölni,ami szinte teljesen pótolhatatlan,mégis próbálkozom,vergődök,és amint az hiszem hogy most aztán nagyon jó,romba dől az egész minden.vagy valami más,de az is nagyon.vagy csak simán szar vagy kevésbé.de aztán megint kezdődik minden előröl.kepesztek,úgy érzem sikerült,és valami mégse.
ha tudja valaki,hogy mit lehet ezzel kezdeni,szóljon.

ma volt pár magányos órám két rohanás és egy holnapig alvás között végiggondolni a hétvége eseményeit.nem tudom eldönteni hogyan is reagáljak a sok új helyzetre.
a szombati nap egy igencsak rossz hírrel indított,és bármilyen furcsa is és nem is gondoltam volna,de még tartom magam.hiába volt kevésbé az életem része,mégiscsak volt valaki az életemben,nem is akárki,a nagyapám,és most már nem látatom többet,nem lesz több olyan vicces helyzet,mint 2008ban a karácsonyi vásáron,vagy mint kiskoromban a fagyizóban való találkozásunk.a kapcsolatunkra nem illik az általánosan elképzelt nagyszülő-unoka kapcsolat,de mégis megvolt a maga szépsége az egésznek.
tudtuk hogy ez fog történni,mégis,erre nem lehet felkészülni.
még tartom magam,hiszen nem mutathatom ki hogy igazából mennyire is fáj az egész,azzal csak rontanék a helyzeten.
másnapra össze kellett szednünk magunkat hiszen nagy munka állt előttünk,és nem mutathattuk hogy most semmi kedvünk csinálni.nem okozhattunk csalódást sem a csapatnak sem a kutyáinknak.nyílt napot tartottunk a kutyaiskolában és a reggeltől késő délutánig tartó rendezvényen végig igyekeztünk a maximumot kihozni magunkból,és ebeinkből is.
hogy motiváljam magamat és apámat is(akit nyilvánvalóan jobban megviseltek az események) én is beneveztem mindenféle versenyre,még ha nem is volt sok esélyem,de legalább megnevettettem és persze én is és a kutyám is jól éreztük magunkat.
annyira jól telt a nap hogy (bár szégyenlem picit) szinte el is feledkeztem mindenről,ami előző nap történt.a nagy fekete bánatot ellensúlyozta arra a pár órára a sok vakítóan fehér boldogság és most süppedek a szürke ködben és az orromig sem látok szinte.
ma,az első iskolai nap után jutottam el odáig hogy lett egy kis időm feldolgozni,mi is történt.meg lehet ezzel birkózni,ha tudom hogy ez még csak a kezdet?
én nem hiszem.de nekünk folytatni kell ott,ahol tartottunk,nem szabad megállni és ez igazságtalan.mennyivel egyszerűbb lenne a kritikus pontoknál megállni kicsit,esetleg feladni.ha nem is örökre,csak egy kicsit.egy pár napra/hétre csak úgy létezni ebben a rohanó világban,és szarni az egész mindenre.csak arra figyelni,aki fontos és kizárni a külvilágot...olyan jó lenne.
R.I.P. - Sz.L. - 1948-2011

kicsit megkésve ugyan,de ismét jelentkezem.nem így terveztem,szegény blogom már biztosan elhanyagoltnak érezhette magát,de majd kiengesztelem valahogy.remélem.
annyira zajlik itt minden hogy már lassan tényleg belegabalyodom ebbe a nagy katyvaszba,de azért imádom.változatos és új tervekkel vagyok tele,ha csak a fele megvalósul már hihetetlenül boldog ember leszek.
már sokszor kijelentettem,hogy ebben az évben valahogy rájövök a dolgok igazi mivoltára,hogy mit csináltam jól vagy rosszul,mi kéne az életembe és mi nem.
és tényleg.bár nagy része nyilván nem volt éppenséggel a legkellemesebb,legfőképpen rájönni hogy valaki,akire rápazaroltam eddigi életem nagy részét csupán egy ugrabugráló idiótának tartott világ életében.tény,hogy idióta vagyok,és ezek szerint nem csak pozitív értelemben hiszen annyi éven át zsinóron rángatott,pedig én bíztam benne,sok mindent megadtam neki,köszönetet sem várva.de végül a "hálát" megkaptam.hát oda se neki.lesz még rosszabb eset is(gondolom én),de azért padlóra vágott.egy időre.napokig filozofáltam ennek a miértjén és arra jutottam hogy gőzöm sincsen.de még halvány lila sem.végül belefáradtam az önmarcangolásba,hogy magamban kerestem a hibát,és nem pazaroltam rá egy perccel sem több időt az életemből.az élet rövid.még.majd később hosszúnak fog tűnni,de az még odébb van.egyenlőre siralmasan rövid.
időközben több villanykörte is felgyúlt a fejem felett,de szerencsémre ezek már pozitívabb fények voltak.
minden egyes őrült ötletembe azonnal belekezdtem eddig elég szép sikeraránnyal.maradjon is így.kérlekszépenélet!
majd megpróbálok még "értelmiségibb" dolgokat is idefirkálni,de jelenleg túlteng bennem az életjavító kreativitás és ilyenkor csak ujjongani és félelmetesen sokat beszélni(adott esetben írni) vagyok képes. ezért elnézést (:
de legalább írtam valamit.nagyon csak valamit,de az sem semmi.(ennek meg nem sok értelme,de jól hangzik.)